LED lámpa teszt 2013. október - GU10 fényforrások
![LED lámpa teszt 2013. október - GU10 fényforrások LED lámpa teszt 2013. október - GU10 fényforrások](/images/ledlampa/teszt-led-szpot-lampa-2013-oktober.jpg)
Tartalomjegyzék
- Bevezető
- A LED lámpa teszt körülményei: a helyiség
- A LED lámpa teszt körülményei: a lámpák elrendezése
- A LED lámpa tesztben résztvevő fényforrások
- Színhőmérséklet
- Technikai és mért fogyasztási értékek
- Sugárzási szög
- Fényáram
- Mérési eredmények
- Mérési eredmények összesítése
- A halogén és a LED lámpa eredményeinek összehasonlítása
- Konklúzió, eredményhirdetés
Bevezető
Előző LED lámpa tesztünk, mely még ez év januárjában készült mára (október közepe) lassan elavulttá vált, hiszen a tesztelt típusok fele már nem kapható. Köszönhető ez a gyorsan változó technológiának, a folyamatosan fejlődő lámpáknak és ledeknek. A januári teszt frissített változatát olvashatják most itt. Akik az előző teszttel már találkoztak, azoknak egy-egy része már ismerős lehet, hiszen komplett változatlan szövegrészeket vettünk át a januári tesztből. A mérési eredmények és az értékelés természetesen új, akár azonnal meg is tekinthetőek ezen a könyvjelzőn.
A GU10 LED lámpacsalád kínálat bővülése kapcsán a korábbi SMD és az új típusú COB LED lámpák is kedvezőbb árúak lettek, ebből kifolyólag 2013-ban már valóban a halogén izzók versenytársaivá válhatnak. Ezek a LED fényforrások kialakításuknak, fényteljesítményüknek köszönhetően is cserekompatibilisek a halogén spotizzókkal, így biztosítva lehetőséget az energiatakarékos világítási formák kialakítására, lakossági és üzleti célú felhasználás esetén egyaránt.
Napjaink talán leggyorsabban fejlődő technológiai ágazata a világítástechnika, s ez a gyors fejlődés a különböző típusú ledeknek köszönhető. Így nem csoda, hogy az utolsó LED lámpa tesztünk máris elavult, hiszen például az akkor slágernek mondható (DIP LED technológiával készült) lámpát már nem is nagyon forgalmazunk, illetve a most slágernek tekinthető Chip On Board LED technológia akkor még nem is nagyon létezett, illetve csak a nagy teljesítményű LED reflektorok kiváltsága volt, LED szpot lámpákba nem szerelték őket.
Az új lámpák sikeréhez természetesen hozzájárul a folyamatosan csökkenő ár is, így mára a LED lámpák megfizethető alternatívát nyújtanak a hagyományos izzók kiváltására.
Ez a folyamatos és gyors változás azonban magával hozza azt a jelenséget, hogy rengeteg típus létezik egyszerre a piacon, borzasztó árkülönbségekkel, és sajnos nem mindig korrekt tájékoztatással. Így vásárló legyen a talpán, aki néhány, a dobozon feltüntetett adatból ki tudja választani a neki megfelelő LED lámpát, főleg, hogy sok üzletben nincs lehetőség a próbára, illetve eleve csak rendelésre hoznak belőle. Mi külön bemutatótermet biztosítunk a LED fényforrásoknak, azonban sajnos nem mindenki fog tudni meglátogatni bennünket.
Ezen szeretnénk segíteni, azaz bemutatni, hogy egyes LED lámpa típusok miben különböznek egymástól, illetve azt szeretnénk megvizsgálni, hogy mennyire életképes a hagyományos 20, 35 és 50 Wattos halogén szpot lámpák kiváltása az általunk forgalmazott LED lámpákkal. Figyelem, a teszt egy kicsit hosszú lesz, akit nem érdekelnek a technikai részletek, az nyugodtan egyből a végére léphet és megnézheti az ajánlót, akinek azonban még teljesen új a LED fényforrás, az olvassa végig, hiszen a következő néhány évben fényforrás vásárláshoz az alábbi információkra biztosan szükség lesz. Ezt a tesztet már nem akartuk az új Chip On Board (COB) LED technológia bemutatásával is meghosszabbítani, de az érdeklődők elolvashatják az Új GU10 COB LED spot lámpák érkeztek! című cikkünkben. Tesztre fel!
A LED lámpa teszt körülményei: a helyiség
A teljes LED lámpa teszt ismét a hajdúböszörményi LED bemutatótermünkben (Hb., Kemény J. krt. 18-20. sz. - térkép) készült. A szoba egy hagyományos méretűnek mondható 25 m2-es helyiség 5x5 méteres falhosszakkal. A belmagasság valamivel több mint 3 méter, de a LED fényforrásokat tartalmazó sziget be van lógatva mintegy 40 cm-re, így a méréshez érdekes belmagasság 260 cm. A padlón, az asztalon és az oldalfalon kialakítottunk 10 db mérési pontot, ezen a 10 ponton fogjuk megmérni mind a 10 különböző típusú fényforrás megvilágítási értékét. Az alábbi fotón megtekinthetik a fénymérési pontok egy részét. További fotókat a LED bemutatótermünkről ezen a linken talál.
![LED lámpa teszt - fénymérési pontok elhelyezkedése. LED lámpa teszt - fénymérési pontok elhelyezkedése.](/images/ledlampa/teszt-led-lampakrol-2013-oktober-fenymeresi-pontok.jpg)
A fenti nagyítható fotókon megtekinthető, hogy a mérési helyek hol, és hogyan helyezkednek el a bemutatóteremben. Az utolsó képen, a tervrajzon feltüntetésre került az is, hogy a mennyezeti lámpa sziget közepétől a mérési pont hány centiméter távolságra van.
A LED lámpa teszt körülményei: a lámpák elrendezése
A lámpák a mennyezeten rögzített 150 cm x 150 cm-es bútorlapba kerültek rögzítésre, 10 sorban 10 típus, azaz összesen 100 db lámpa, melyek típusonként (tízesével) külön kapcsolhatóak. Billenthető lámpatesteket alkalmaztunk, így lehetőségünk nyílt a tér minden irányába elfordítani a lámpatesteket. A sorokban lévő 10-10 db lámpatestből így 2-2 db néz a négy égtáj felé, illetve 2-2 db egyenesen lefelé világít.
![LED lámpa teszt - beépíthető lámpatestek a négy égtáj felé és egyenesen lefelé irányítva - egyenletesen elosztva. LED lámpa teszt - beépíthető lámpatestek a négy égtáj felé és egyenesen lefelé irányítva - egyenletesen elosztva.](/images/ledlampa/teszt-led-lampakrol-2013-oktober-lampak-elosztasa.jpg)
A fenti, nagyítható képeken megtekinthető a mennyezeti tábla amelybe a lámpatestek vannak szerelve, a billenthető lámpatestek irányítása és a különböző típusú fényforrások sorrendje.
Amennyiben hasonló megvalósítású világításon gondolkodik, úgy további ötleteket talál gipszkartonból készült mennyezeti szigetekre és rejtett világításokra fotó galériánkban!
Sajnos (vagy szerencsére) az általunk használt lámpa elrendezés közel sem ideális (mind középen van), azonban az elrendezést nagyon sokszor a design határozza meg, vagy a lakberendező tervezi meg, ami sokszor hasonló, nem ideális elrendezést eredményez. Természetesen a teszt végeredményét az elrendezés nem befolyásolja, sőt talán életszerűbbé is teszi, mint egy kifejezetten az egyenletes elosztásra törekvő elrendezés.
A LED lámpa tesztben résztvevő fényforrások
A tesztbe 9 db különböző típusú LED szpot lámpát válogattunk be, illetve 1 darab hagyományos, 35 Wattos halogén izzót, hogy legyen mihez hasonlítani a mért értékeket. A LED lámpák között van SMD ledes és a modernebb Chip On Board ledes típus, 50°, 60° és 120°-os sugárzási szöggel, hideg és meleg fehér színben 3 Wattól 7 Watt teljesítményig. A tesztelt típusok az egyébként is jól fogyó termékek, ajánlani is ezekből a típusokból szoktunk, de úgy gondoljuk, hogy így is viszonylag széles a tesztelt lámpák köre. Lássuk a versenyzőket:
Sorszám | Fényforrás típusa | Színhőmérséklet | Technikai Wattitás | Mért fogyasztás | Sugárzási szög | Fényáram |
1. | Halogén izzó | Meleg fehér (WW) | 35 Watt | 34.57 Watt | 36° | 400 candela |
2. | COB LED lámpa | Meleg fehér (WW) | 3 Watt | 3.92 Watt | 60° | 200 lumen |
3. | COB LED lámpa | Meleg fehér (WW) | 5 Watt | 5.15 Watt | 60° | 350 lumen |
4. | COB LED lámpa | Hideg fehér (CW) | 5 Watt | 4.83 Watt | 60° | 350 lumen |
5. | COB 5630 SMD | Hideg fehér (CW) | 5 Watt | 5.06 Watt | 120° | 420 lumen |
6. | COB LED lámpa | Meleg fehér (WW) | 7 Watt | 6.49 Watt | 50° | 400 lumen |
7. | COB 5630 SMD | Meleg fehér (WW) | 5 Watt | 5.41 Watt | 120° | 370 lumen |
8. | SMD LED lámpa | Meleg fehér (WW) | 4 Watt | 3.89 Watt | 120° | 280 lumen |
9. | SMD LED lámpa | Meleg fehér (WW) | 3 Watt | 2.95 Watt | 120° | 180 lumen |
10. | SMD LED lámpa | Hideg fehér (CW) | 4 Watt | 4.15 Watt | 120° | 300 lumen |
A lámpák színhőmérséklete
Színhőmérséklet: azaz hogy milyen színű fénnyel világítson a fényforrás. A LED lámpáknál választható, lehet a hagyományos sárgás fehér (meleg fehér), vagy a természetes / tiszta fehér fényhez közelebb álló hideg fehér. Az alábbi, beszámozott, nagyítható képeken jól látható a különbség: az 1-es számú képen például a hagyományos halogén fényforrás fénye látható, a 4-es, 5-ös, 10-es képen pedig a hideg fehér színhőmérsékletű fényforrások.
Egy kis zavart érezhetnek kedves olvasóink a színhőmérsékletek elnevezésében, a hideg fehér nem egyértelmű. Ahány gyártó, annyi elnevezés. Leszögezzük legelőször is, hogy a klasszikus értelemben vett hideg fehér fényt (~7-8000 Kelvin) már nem kínálunk, hiszen az a fényforrás inkább kék fénnyel világít, mint fehérrel. A jelenlegi hideg fehér fényű lámpák jellemzően már teljesen fehér színű fényt (~5000K) kínálnak, melyet a gyártók előszeretettel neveznek természetes vagy napfény fehérnek (angol elnevezések erre a színhőmérsékletre: white, neutral white, natural white, daylight, cool white, cold white). További probléma, hogy a gyártók másik részénél van valódi 4000 Kelvines "fehér" színű fény, mely jellemzően azért egy pici sárga árnyalatot tartalmaz, és ezeknek az elnevezése is a fenti natural/neutral/daylight white.
A színhőmérsékletek tekintetében azt javasoljuk tehát, hogy minden esetben tekintsék meg a termék nagyítható fotói között azokat a képeket, melyeken a lámpa világít, és ellenőrizzék, hogy tulajdonképpen milyen színű is a fényforrás. További segítség lehet a termékek oldalán megadott Kelvin érték, mely általában szintén közel pontos adatot jelentenek.
Technikai Wattitás és a valós, mért fogyasztási értékek
A Technikai Wattitás a fényforrás dobozra írt fogyasztását jelenti, azaz a gyártók így jelölik a különböző teljesítményű fényforrásokat, LED lámpánál általában 0.5-re kerekítve adják meg a teljesítmény értékeket. A Mért fogyasztás oszlop pedig magáért beszél: itt láthatóak a tényleges, műszerrel mért fogyasztási adatok. Természetesen fogyasztásmérés közben is fotóztunk, az eredmények a lenti képeken megtekinthetőek:
A fenti mérési eredményeken látszik, hogy a feltüntetett katalógusadat és a mért fogyasztási adat nagyjából megegyezik, általában 5% körüli. Kivételt képez a 3 Wattos Chip On Board LED lámpa, melynek a mért fogyasztása 3,92 Watt, ami 30%-os eltérés az ígérthez képest, így ezt mindenképpen ki szerettük volna emelni. A teszt végére kiderül, hogy ez a fényforrás egy 20 Wattos halogén izzó kiváltását teszi lehetővé, azaz még 3,92 Wattos fogyasztással számolva is ötöd energiával működik.
A fogyasztás mérés buktatói
Havi rendszerességgel kapunk leveleket, miszerint megmérték fogyasztásmérővel a LED lámpákat és kétszer, háromszor magasabb fogyasztást mértek, mint a feltüntetett adat. Mi is találkoztunk már a jelenséggel, azonban a hiba legtöbbször a mérőeszköz hibája. Magasabb fogyasztás csak a gyenge minőségű LED fényforrásoknál fordulhat elő. A multikban kapható néhány ezer forintos fogyasztásmérőket mi nem tekintjük mérőeszköznek, egyrészt nem 1-2 Watt, hanem néhány száz Watt, illetve kiloWatt mérésénél adnak valamennyire pontos eredményt, akkor is csak Ohmikus fogyasztó (pl. izzószálas lámpa, merülő forraló, hősugárzó, stb.) mérése esetén. Egy 3 Wattos fogyasztót mérve ezeknek a készülékeknek a hibahatára többszöröse a tényleges fogyasztásnál, így nem adnak értékelhető eredményt. Mi a mérést egy Voltcraft mérőműszerrel végeztük, ez nem egy olcsó műszer, mégis a számunkra érdekes mérési tartományban még mindig 5%-os hibahatárral dolgozik, úgyhogy elképzelhetjük, hogy az olcsó tucatáruk milyen minőségű mérést végeznek.
Sugárzási szögek
A Sugárzási szög azt mutatja meg, hogy a fényforrás milyen térszögben teríti a fényt. Látható, hogy a halogén izzó mindössze 36°-os, szűk sugárzási szögű fényforrás, azaz szinte csak maga alá világít, ebből kapta a nevét is: spot (pont) lámpa. A LED lámpáknál a sugárzási szög a színhőmérséklethez hasonlóan rugalmas tud lenni, azaz a halogén izzóval megegyező szűk, 36° sugárzási szögtől a teljes alsó harmadán világító, nagy sugárzási szögig (120°-os) minden kapható. Mi a 36°-os a 60°-os és a 120°-os fényforrásokat emeltük most ki, a fenti beszámozott, nagyítható fotókon valamennyire láthatóak a különbségek is. Az alábbi képeken azonban már jól láthatóak a különbségek: a faltól mintegy 20 cm-re helyezve a különböző lámpákat, jól látható a vetített fény kiterjedése.
Fényáram
A Fényáram az utolsó pont a táblázatban, tulajdonképpen teljesen lényegtelen érték. Sajnos a fényáram (vagy fényerő) lumen értéke sok gyártó és importőr szerint csak egy marketing érték, annyit írnak rá amennyit akarnak, jó példa erre az egyik importőr 1.8 Wattos ámde 400 lumenes, DIP leddel szerelt fényforrása, ami, ismerve a DIP LED fényhasznosítását, úgy kb. 80-120 lumen körül lehet. Körülbelül ott járunk mint a piaci magnó: 1000 Watt PMPO teljesítmény, valójában két darab 5 Wattos hangszóró. További segítség a gyártók részéről, hogy egy részük lumenben, más részük candelában adja meg a lámpa fényáramát / fényerejét. Rengeteg különböző típusú fényforrás megfordul a bemutatótermünkben, és elmondható, hogy a doboz, illetve a technikai adatok alapján nem nagyon lehet összehasonlítani az import fényforrásokat, csakis méréssel. Ez a teszt éppen ezért született: lumentől, candelától függetlenül be tudjuk mutatni, mért adatokkal alá tudjuk támasztani ezeknek az energiatakarékos fényforrásoknak a létjogosultságát.
Mérési eredmények
1. Hagyományos, 35 Watt halogén lámpa, meleg fehér
Megvilágítási értékek a 10 mérési ponton:
1. pont | 2. pont | 3. pont | 4. pont | 5. pont | 6. pont | 7. pont | 8. pont | 9. pont | 10. pont |
151 lux | 138 lux | 133 lux | 40 lux | 14 lux | 41 lux | 28 lux | 37 lux | 16 lux | 61 lux |
2. Chip On Board LED lámpa, 3 Watt, meleg fehér
Megvilágítási értékek a 10 mérési ponton:
1. pont | 2. pont | 3. pont | 4. pont | 5. pont | 6. pont | 7. pont | 8. pont | 9. pont | 10. pont |
117 lux | 97 lux | 106 lux | 30 lux | 16 lux | 31 lux | 25 lux | 17 lux | 10 lux | 18 lux |
3. Chip On Board LED lámpa, 5 Watt, meleg fehér
Megvilágítási értékek a 10 mérési ponton:
1. pont | 2. pont | 3. pont | 4. pont | 5. pont | 6. pont | 7. pont | 8. pont | 9. pont | 10. pont |
196 lux | 168 lux | 165 lux | 46 lux | 31 lux | 56 lux | 48 lux | 23 lux | 11 lux | 29 lux |
4. Chip On Board LED lámpa, 5 Watt, hideg fehér
Megvilágítási értékek a 10 mérési ponton:
1. pont | 2. pont | 3. pont | 4. pont | 5. pont | 6. pont | 7. pont | 8. pont | 9. pont | 10. pont |
224 lux | 178 lux | 231 lux | 54 lux | 43 lux | 65 lux | 69 lux | 30 lux | 20 lux | 47 lux |
5. Chip On Board LED 5630 SMD LED, 5 Watt, hideg fehér
Megvilágítási értékek a 10 mérési ponton:
1. pont | 2. pont | 3. pont | 4. pont | 5. pont | 6. pont | 7. pont | 8. pont | 9. pont | 10. pont |
228 lux | 199 lux | 189 lux | 104 lux | 48 lux | 81 lux | 47 lux | 75 lux | 63 lux | 76 lux |
6. Chip On Board LED, 7 Watt, meleg fehér
Megvilágítási értékek a 10 mérési ponton:
1. pont | 2. pont | 3. pont | 4. pont | 5. pont | 6. pont | 7. pont | 8. pont | 9. pont | 10. pont |
458 lux | 365 lux | 412 lux | 70 lux | 30 lux | 40 lux | 18 lux | 38 lux | 20 lux | 39 lux |
7. Chip On Board LED 5630 SMD LED, 5 Watt, meleg fehér
Megvilágítási értékek a 10 mérési ponton:
1. pont | 2. pont | 3. pont | 4. pont | 5. pont | 6. pont | 7. pont | 8. pont | 9. pont | 10. pont |
200 lux | 176 lux | 178 lux | 70 lux | 38 lux | 81 lux | 52 lux | 57 lux | 39 lux | 60 lux |
8. 5050 SMD LED (24 db), 4 Watt, meleg fehér
Megvilágítási értékek a 10 mérési ponton:
1. pont | 2. pont | 3. pont | 4. pont | 5. pont | 6. pont | 7. pont | 8. pont | 9. pont | 10. pont |
154 lux | 124 lux | 135 lux | 57 lux | 36 lux | 45 lux | 38 lux | 42 lux | 35 lux | 58 lux |
9. 5050 SMD LED (15 db), 3 Watt, meleg fehér
Megvilágítási értékek a 10 mérési ponton:
1. pont | 2. pont | 3. pont | 4. pont | 5. pont | 6. pont | 7. pont | 8. pont | 9. pont | 10. pont |
103 lux | 75 lux | 91 lux | 33 lux | 24 lux | 26 lux | 25 lux | 23 lux | 19 lux | 36 lux |
10. 5050 SMD LED (24 db), 4 Watt, hideg fehér
Megvilágítási értékek a 10 mérési ponton:
1. pont | 2. pont | 3. pont | 4. pont | 5. pont | 6. pont | 7. pont | 8. pont | 9. pont | 10. pont |
173 lux | 130 lux | 164 lux | 56 lux | 47 lux | 41 lux | 53 lux | 35 lux | 30 lux | 66 lux |
A lámpák megvilágítási értékeinek összesítése
Az értékelés teljesen megegyezik az előző alkalommal már jól bevált módszerrel: a fényforrások megvilágítási értékeit összeadtuk, ez lett a lámpák összpontszáma, melyet az Összesen oszlop adatai mutatnak.
1. pont (lux) |
2. pont (lux) |
3. pont (lux) |
4. pont (lux) |
5. pont (lux) |
6. pont (lux) |
7. pont (lux) |
8. pont (lux) |
9. pont (lux) |
10. pont (lux) |
Összesen: | |
1.) 35W halogén |
151 | 138 | 133 | 40 | 14 | 41 | 28 | 37 | 16 | 61 | 659 lux |
2.) COB LED 3W WW |
117 | 97 | 106 | 30 | 16 | 31 | 25 | 17 | 10 | 18 | 467 lux |
3.) COB LED 5W WW |
196 | 168 | 165 | 46 | 31 | 56 | 48 | 23 | 11 | 29 | 773 lux |
4.) COB LED 5W CW |
224 | 178 | 231 | 54 | 43 | 65 | 69 | 30 | 20 | 47 | 961 lux |
5.) COB 5630 5W CW |
228 | 199 | 189 | 104 | 48 | 81 | 47 | 75 | 63 | 76 | 1110 lux |
6.) COB LED 7W WW |
458 | 365 | 412 | 70 | 30 | 40 | 18 | 38 | 20 | 39 | 1490 lux |
7.) COB 5630 5W WW |
200 | 176 | 178 | 70 | 38 | 81 | 52 | 57 | 39 | 60 | 951 lux |
8.) SMD LED 4W WW |
154 | 124 | 135 | 57 | 36 | 45 | 38 | 42 | 35 | 58 | 724 lux |
9.) SMD LED 3W WW |
103 | 75 | 91 | 33 | 24 | 26 | 25 | 23 | 19 | 36 | 455 lux |
10.) SMD LED 4W CW |
173 | 130 | 164 | 56 | 47 | 41 | 53 | 35 | 30 | 66 | 795 lux |
Aki egy kicsit jobban bele szeretné magát ásni a különböző lámpák részeredményeibe annak egy kis segítség: az 1-es, a 2-es és a 3-as mérési pont ideális helyzetben van, azaz pontosan a felkapcsolt fényforrások alatt helyezkednek el. A többi mérési pont pedig kívül esik a 36°-os sugárzási szögű lámpák fénykévéjén. Ez különösen jól látható a 9-es és 10-es mérési pont értékeinél: a 60°-os és 120°-os sugárzási szögű fényforrások az oldalfalon átlagosan kétszer akkora megvilágítást biztosítanak, mint a 36°-os sugárzási szögű társai.
A halogén és a LED lámpa eredményeinek összehasonlítása
Sajnos a 20 Wattos és 50 Wattos halogén fényforrások mérése ismét nem fért bele az időbe, de szerencsére ez nem túl nagy probléma, hiszen a halogén fényforrások fényereje körülbelül egyenesen skálázódik a teljesítménnyel. Azaz a 20 Wattos fényforrásnál ~40%-al alacsonyabb megvilágítást mérhettünk volna az 50 Wattos halogén izzó mérésekor pedig ~40%-al többet, mint a mért 35 Wattos izzó esetén.
Az előző táblázatban mért 35 Wattos halogén izzó eredményei alapján kijelenthetjük, hogy a 20 Wattos (659*0,6) ~395 lux, míg az 50 Wattos izzó (659*1,4)=~922 lux végeredménnyel zárta volna a fenti mérést. Ezekkel az adatokkal már készíthetünk egy táblázatot, ami megmutatja nekünk, hogy melyik LED fényforrás, melyik teljesítményű halogén izzó mért fényerejét haladja meg:
Halogén 20 Wattos izzó 395 lux |
Halogén 35 Wattos izzó 659 lux |
Halogén 50 Wattos izzó 922 lux |
Fényforrás ára: | Ft/lux | |
1.) Halogén 35 W izzó | 659 lux | 475 Ft | 0.68 Ft | ||
2.) COB LED 3W WW | 467 lux | 1.390 Ft | 2,97 Ft | ||
3.) COB LED 5W WW | 773 lux | 1.790 Ft | 2,31 Ft | ||
4.) COB LED 5W CW | 961 lux | 1.790 Ft | 1,86 Ft | ||
5.) COB LED 5630 5W CW | 1110 lux | 2.490 Ft | 2,24 Ft | ||
6.) COB LED 7W WW | 1490 lux | 2.490 Ft | 1,67 Ft | ||
7.) COB LED 5630 5W WW | 951 lux | 2.490 Ft | 2,61 Ft | ||
8.) SMD LED 4W WW | 724 lux | 1.490 Ft | 2,05 Ft | ||
9.) SMD LED 3W WW | 455 lux | 1290 Ft | 2,83 Ft | ||
10.) SMD LED 4W CW | 795 lux | 1.490 Ft | 1,87 Ft |
A fenti táblázatot kiegészítettük egy Ft/lux oszloppal, ami a fényforrások bekerülési árának ár-érték arányát adja meg a megvilágítási értékek viszonylatában. Az év elején készült teszthez képest átlagosan 50 Fillérrel kerül kevesebbe 1 lux megvilágítás előállítása (2,6 Ft volt és 2,1 Ft most 1 lux), ez kb. 20% árcsökkenés, azaz ennyivel lettek olcsóbbak a LED lámpák január óta. A legjobb ár-érték eredményt most a 7 Wattos meleg fehér Chip On Board LED lámpa tudja felmutatni (1,67 Ft/lux). A második helyet megosztva kell kiosztanunk az 5 Wattos COB LED lámpa és a 4 Wattos, 24 db 5050 SMD ledet tartalmazó LED lámpa hideg fehér (vagy természetes fehér) típusai között .
Természetesen ennél a 2 Ft/lux értéknél a halogén fényforrás 0.6 Ft/lux értéke sokkal jobb, ami azt jelenti, amit eddig is tudtunk: a halogén fényforrások jóval olcsóbbak a LED fényforrásoknál. Azonban a következő táblázatban, ahol megnézzük, hogy 1460 óra világítás után milyen üzemeltetési költségek jelentkeznek, azonnal nem is lesz fontos az alacsony bekerülési költség. Hogy miért 1460 óra? Mert egy háztartásban az év 365 napján keresztül, naponta legalább 4 órát világít egy fényforrás. 365 nap x 4 óra pedig 1460 óra. Nyilván vannak olyan helyiségek/háztartások ahol ennél jóval többet, vagy jóval kevesebbet üzemel a fényforrás. Ha többet üzemel mint 4 óra, akkor a megtérülés gyorsabb, ha kevesebbet, akkor pedig lehet nem éri meg egyelőre a csere.
1 év (1460 óra) üzemeltetési költségei | Fogyasztás Watt/óra |
Fogyasztás Watt/1460 óra |
Áram ára 50 Ft/kW |
1/1.) Halogén 20 W izzó | 20 Watt | 29.200 Watt | 1.460 Ft |
1/2.) Halogén 35 W izzó | 35 Watt | 51.100 Watt | 2.555 Ft |
1/3.) Halogén 50 W izzó | 50 Watt | 73.000 Watt | 3.650 Ft |
2.) COB LED 3W WW | 3 Watt | 4.380 Watt | 219 Ft |
3.) COB LED 5W WW | 5 Watt | 7.300 Watt | 365 Ft |
4.) COB LED 5W CW | 5 Watt | 7.300 Watt | 365 Ft |
5.) COB LED 5630SMD 5W CW | 5 Watt | 7.300 Watt | 365 Ft |
6.) COB LED 7W WW | 7 Watt | 10.220 Watt | 511 Ft |
7.) COB LED 5630SMD 5W WW | 5 Watt | 7.300 Watt | 365 Ft |
8.) SMD LED 4W WW | 4 Watt | 5.840 Watt | 292 Ft |
9.) SMD LED 3W WW | 3 Watt | 4.380 Watt | 219 Ft |
10.) SMD LED 4W CW | 4 Watt | 5.840 Watt | 292 Ft |
A fenti táblázatból látható, hogy bár olcsók a halogén fényforrások, ám 1 éves üzemelési költségükből akár két darab hasonló teljesítményű LED lámpa is megvásárolható, mely már töredék energiával (és költséggel) üzemeltethető a továbbiakban. A LED lámpák ára már olyan szintre csökkent, hogy a LED lámpára fordított befektetés akár fél éven belül is megtérülhet, napi 4 óra világítással számolva.
Konklúzió - őszi LED lámpa tesztünk eredménye
A fenti mérések alapján az alábbi "erősorrend" alakult ki, ami a LED lámpákat tekintve nem meglepő: a nagyobb teljesítményű LED lámpának valóban nagyobb a fénye. Az inkább izgalmas eredmény a pirossal kiemelt sorokban van, hiszen ez jelenti a különböző teljesítményű, hagyományos halogén izzók pontszámát. Láthatjuk tehát, hogy mindhárom teljesítményű lámpa kiváltására több alternatíva is rendelkezésre áll. Kijelenthetjük a teszt egyik kérdésére a válasz: igen, a megfelelő teljesítményű LED lámpákkal valóban ki lehet váltani a halogén szpot lámpákat.
Helyezés | Pontszám | Típus |
I. | 1490 lux | COB LED lámpa 7 Watt - meleg fehér |
II. | 1100 lux | COB LED 5630SMD Lámpa 5 Watt - hideg fehér |
III. | 961 lux | COB LED lámpa 5 Watt - hideg fehér |
IV. | 951 lux | COB LED 5630SMD Lámpa 5 Watt - meleg fehér |
V. | 922 lux | Halogén izzó 50 Watt |
VI. | 795 lux | SMD LED 4 Watt - hideg fehér |
VII. | 773 lux | COB LED lámpa 5 Watt - meleg fehér |
VIII. | 724 lux | SMD LED 4 Watt - meleg fehér |
IX. | 659 lux | Halogén izzó 35 Watt |
X. | 467 lux | COB LED 3 Watt - meleg fehér |
XI. | 455 lux | SMD LED 3 Watt - meleg fehér |
XII. | 395 lux | Halogén izzó 20 Watt |
Az előző tesztben is jól szerepelt, és most sincs ez másképp: a 7 Wattos COB LED lámpa biztosította a legnagyobb megvilágítási értékeket, mindezek mellett ez a lámpa a legjobb ár-érték arányú, így csak ajánlani tudjuk, az 50 Wattos halogén izzó nem kihívás számára.
Az újdonságként is nevezhető, kerámia házas Chip On Board 5630 SMD ledeket tartalmazó 5 Wattos lámpa meleg és hideg fényű típusát is kiemelnénk, hiszen ez a lámpa a 120° sugárzási szög mellett is nagyobb megvilágítást biztosít, mint a szűk, 36°-os sugárzási szögű 50 Wattos halogén fényforrások. Egy kicsit magasnak tűnik az áruk, azonban a három tesztelt gyártó/beszállító között árban is és fényerőben is hatalmas volt az eltérés, mi inkább a drágább mellett döntöttünk, hiszen az olcsó 5630-as ledet tartalmazó lámpáknak éppen annyi fénye volt, mint a még olcsóbb 5050 SMD ledes lámpáinknak.
Általános világítási feladatokra a továbbra is az 5 Wattos Chip On Board LED lámpákat, illetve a 4 Wattos 5050 SMD LED lámpákat ajánljuk, főleg, hogy áruk 600, illetve 700 Ft-os csökkent az év eleje óta. Eddig is slágerterméknek számítottak, és valószínűleg ezután is sokan fogják ezt a két típust választani.
Természetesen bármelyik tesztelt LED fényforrást választja is, egyben szinte biztos lehet: már napi 4 óra használat mellet is egy éven belül megtérül a befektetése, így mi mindenképpen javasoljuk a halogén fényforrások lecserélését!
Kiegészítés a teszthez: a fentiekben tesztelt LED lámpák nagy része nem csak az itt szereplő 230 Voltos GU10-es, hanem 12 Voltos GU5.3-as (MR16) csatlakozóval is elérhető. A megegyező felépítésű, de különböző csatlakozóval ellátott fényforrásokat külön nem teszteltük, próbapadi mérés szerint ugyanis nincs (vagy elhanyagolható) a különbség a 230 V-os és a 12V-os LED lámpák fényereje között. Így a 3 és 4 Wattos SMD LED lámpák és az 5 Wattos Chip On Board LED lámpák 12 Voltos változatait is a tesztnek megfelelően ajánljuk, ezeket a 12 Voltos LED fényforrásokat itt fogja megtalálni.
Amiről nem volt még szó: élettartam
Nem véletlenül, de a tesztben és a megtérülési számításoknál nem vettük figyelembe az élettartamot. Ennek két oka van: egyrészt ezt nem tudjuk ellenőrizni, másrészt a gyártók által ígért 30.000-50.000 óra túlzás, sőt megfigyelhető, hogy újabban már 20.000-30.000 óra közötti élettartamot ígérnek / írnak a dobozokra.
Érdekes azonban a fényforrások (és ebbe beleértendő a halogén és fénycsöves megoldások is) élettartam megadása a gyártók részéről: ha pl. egy kompakt fénycsövön 8.000 óra élettartam van feltüntetve, az azt jelenti, hogy ezen típusú fénycsövek legalább 50%-a el fogja érni a 8.000 üzemórát. Azaz sarkítva ez azt jelenti, hogy lesz olyan fénycső, ami 16.000 órát is világíthat, illetve lesz olyan, ami 1 óra után tönkremegy.
Mi csak saját példánkból tudunk kiindulni: szinte minden munkatársunk otthonát azonnal "beledeztük", amint lehetőség nyílt rá és elmondhatjuk, hogy a 2-4 éve beszerelt LED fényforrások kb. 95%-a a mai napig üzemképes, ellátja világítási feladatát már 3.000-8.000 órája. Így azt gondoljuk, hogy a 30.000 óra nem is igaz, a felét, tehát legalább 15.000 órát a LED fényforrásoknak is biztonsággal üzemelniük kell.
2 vélemény, értékelés
Én már elég nagy mennyiségben "ledeztem" be a lakást, Önöktől vásárolt és más forgalmazótól származó led termékkel.
Tapasztalataim villamos fogyasztást érintve igen kedvező.
Az élettartamhoz egy rövid tapasztalat, ami szerintem érdekes:
Hét éve vásároltunk az IKE-ban 10 db Grundtal típusú lámpa szettet, 10 W-os GU4-es izzókkal, trafóval, stb., pultmegvilágítás lett belőle.
A 10 izzóból egy ment eddig tönkre.
A többség (a napi négyórás használat vastagon megvan, feleségem szeret "napozni" a konyhában) élettartama a 10000 órát karcolgatja!
Csak érdekesség.
Ez ennek ellenére nem tántorít el, hogy LED irányba mozduljak. Mint műszaki ember nagyon érdekesnek és meggyőzőnek tartom cikküket!
Köszönöm!
Természetesen az az egy, ami kiéget már LED.
Papp Sándor
Köszönjük az elismerő szavakat! Szerencsére a LED fényforrások ára folyamatosan és rohamosan csökken, így egyre kevésbé fájdalmas, ha véletlenül egy lámpa megadja magát.