LED szalag rögzítése és takarása alu profilokkal
A csupasz LED szalag nem mindenkinek tetszetős és habár legtöbbször rejtetten kerül beszerelésre, időnként olyan helyekre is be kell építeni ahol könnyen rálátnánk a chipekre és a nyákra pl. egy konyhaszekrény pultvilágításánál a bútorlap aljára ragasztott LED csíkon jól láthatjuk a fényt adó sárga pöttyöket, ugyanúgy ahogy a barna vagy fehér színű nyomtatott áramköri lap is kilátszódhat!
Az alumínium profil gyártók 2020-ra számtalan méretű, alakú és funkciójú tartószerkezettel örvendeztették meg a LED rajongókat, ezzel megkönnyítve a LED vonalvilágítások kiépítését is. A LED profilokba szerelt LED csíkok pedig dekoratív kiegészítője lehet lakásunknak, legyen az a konyhában vagy a nappaliban, az alábbi fotókon is megtekinthetjük majd! A LED profil elsődleges feladata tehát a LED takarása, ugyanakkor az anyagból következően a hőelvezetést is szolgálja, amely kifejezetten pozitív hatással van a LED szalag élettartamára!
Az alumínium LED sínek (természetesen a bele szerelt led világítással együtt) széles körben felhasználhatóak a konyhai pultvilágításhoz, a lépcső megvilágításához, termékvilágításhoz, kirakatvilágításhoz, de akár szekrényvilágításnál is szép eredményt érhetünk el! Ezen felhasználási módok praktikusak, azonban dekorációs feladatra is tökéletesen alkalmasak, hiszen az alumínium szürke felülete minden környezetbe illeszkedik, a LED csík pedig kellemes fényt ad!
![Az alu profilos világítás egyik kedvenc területe a konyhai munkapult, itt azonban egy kör átvágási felületű elem látható, amely az oldalfalra szerelten adja a munkához szükséges fényt!](/images/blog/blog-content-2015-08-28-083339.jpg)
Az alu profilos világítás egyik kedvenc területe a konyhai munkapult, itt azonban egy kör átvágási felületű elem látható, amely az oldalfalra szerelten adja a munkához szükséges fényt!
A fentiekhez hasonló a kínálatunkban is szereplő ALP-008 kör keresztmetszetű LED csatorna, melyet korábban már világító vállfatartó rúdként is építettek már be!
![Laikus ember számára, első pillantásra nehéz döntés lehet a megfelelő aluprofil kiválasztása, de ha jelzik a funkciót, úgy szívesen segítünk a megfelelő takaróprofil kiválasztásában, hiszen a gyártók rengeteg típussal rendelkeznek](/images/blog/blog-content-2016-02-09-150136.jpg)
Laikus ember számára, első pillantásra nehéz döntés lehet a megfelelő aluprofil kiválasztása, de ha jelzik a funkciót, úgy szívesen segítünk a megfelelő takaróprofil kiválasztásában, hiszen a gyártók rengeteg típussal rendelkeznek
![A legnagyobb kedvenc a beépíthető-bemarható-besüllyeszthető LED profil, itt például hidegfehér fénnyel szerelve láthatjuk egy Beau Beerens üzletben.](/images/blog/blog-content-2015-08-28-083630.jpg)
A legnagyobb kedvenc a beépíthető-bemarható-besüllyeszthető LED profil, itt például hidegfehér fénnyel szerelve láthatjuk egy Beau Beerens üzletben.
![Mennyezetbe épített világítás melegfehér szalaggal: Új-Zélandon már templomban is használják a modern és energiatakarékos LED szalagot.](/images/blog/blog-content-2015-08-28-083753.jpg)
Mennyezetbe épített világítás melegfehér szalaggal: Új-Zélandon már templomban is használják a modern és energiatakarékos LED szalagot.
![Hollandiában nyilvános helyekre, utcára és térre is ki merik rakni a LED szalagokat, bár ez vandálbiztos profilban kapott helyet, így sokáig szolgálhatja a köz tetszését!](/images/blog/blog-content-2015-08-28-083530.jpg)
Hollandiában nyilvános helyekre, utcára és térre is ki merik rakni a LED szalagokat, bár ez vandálbiztos profilban kapott helyet, így sokáig szolgálhatja a köz tetszését!
![A konyhaszekrény fiók feletti részéhez szereltek alumínium sínt, így nemcsak dekorációs világításként működik, hanem a fiók funkcionális bevilágítását is elláthatja kihúzott fiók esetén!](/images/blog/blog-content-2016-02-09-154441.jpg)
A konyhaszekrény fiók feletti részéhez szereltek alumínium sínt, így nemcsak dekorációs világításként működik, hanem a fiók funkcionális bevilágítását is elláthatja kihúzott fiók esetén!
Kínálatunkból ajánljuk a peremmel rendelkező síneket, amelyek bútorlapba, gipszkarton falba, csempébe is besüllyeszthetőek, így még diszkrétebbé téve a LED világítást: 2 méteres beépíthető LED profilok.
![Sarokprofil LED szalaghoz - a konyhai pultvilágításhoz is sokan választják, mert a 45 fokban döntött kialakítás által a pultra veti fényét.](/images/blog/blog-content-2016-02-09-154740.jpg)
Sarokprofil LED szalaghoz - a konyhai pultvilágításhoz is sokan választják, mert a 45 fokban döntött kialakítás által a pultra veti fényét.
Az alumínium LED sínek nagy választékban érhetőek el webáruházunkban, ezért forgattunk egy alu profilos videót, hogy könnyebb legyen eligazodni közöttük. További előny, hogy a termékek nagy része raktáron van, a kiegészítőkkel egyetemben, így tehát sürgős villanyszerelési munkálatokhoz, belsőépítészeti átalakításokhoz is segítséget tudunk nyújtani! 100 cm-es és 200 cm-es szálhosszban, több gyártótól, tejfehér vagy víztiszta fedlappal LED szalagokhoz.
200 cm
7 mm
14 mm
Átlátszó bú
Ezüst
200 cm
7 mm
14 mm
Opál búra
Ezüst
200 cm
7 mm
20 mm
Opál búra
Ezüst
200 cm
7 mm
20 mm
Átlátszó bú
Ezüst
200 cm
8 mm
23 mm
Átlátszó bú
Ezüst
200 cm
7 mm
17.2 mm
Átlátszó bú
Ezüst
200 cm
16.2 mm
16.2 mm
Opál búra
Ezüst
200 cm
18.5 mm
18.5 mm
Opál búra
Ezüst
200 cm
8.2 mm
19.2 mm
Opál búra
Ezüst
200 cm
7 mm
22 mm
Opál búra
Barna
200 cm
22 mm
7 mm
Félig
Ezüst
200 cm
7 mm
22 mm
Opál búra
Fekete