Becsavarodott körte LED lámpák
A sokat fogyasztó lámpák között az egyik legnehezebben helyettesíthető termékcsoportot a csavaros foglalatú E27 halogén izzók jelentik.
A képen a régebbi technológiákat tekinthetjük meg, a kompakt fénycső mellett már láthatóak a LED lámpák. Ekkor még DIP LED-eket szereltek a lámpaházba és átlátszó búrával vonták be, hogy a DIP LED-ek kevés fényét a búra se csökkentse tovább. Egy időben ezek már a világítástechnika csúcsainak számítottak, holott csak kompromisszummal tudtuk kiváltani a 30-60 wattos körtelámpákat is!
A fejlődésnek köszönhetően azonban nemcsak a lámpák külseje változott és modernizálódott, hanem a beltartalom is. A Philips körte LED lámpája futurisztikus, valamint fényerőszabályozható - bár ez utóbbi mindig kísérletezést igényel!
Mindezen újítások mellett a gyártók mégis visszatértek a hagyományos körteformához, így a megszokott látvány mellett takarékoskodhatunk az energiával. A jelenlegi ledes E27 lámpák körteformájúak és tejfehér búrával szereltek, így elkerülve a vakítást.
Egy-egy szállítmány alkalmával a ledes lámpák belsejébe is belekukkantottunk, így megtekintve, hogy miből is áll össze az újkori E27 körte LED lámpa.
Gyakran előfordul, hogy habár a lámpatestet nagy E27 foglalattal szerelték, az új típusú izzók mérete miatt csak a kisebb fizikai méretű E14 lámpát tudnánk belecsavarni.
Semmi probléma, ugyanis léteznek lámpa foglalat átalakítók, amelyekkel az E27 foglalatba be tudjuk tekerni az eredetileg E14 fejelésű fényforrásokat is: Foglalat átalakító adapterek
Így már bátran becsavarhatjuk energiatakarékos LED égőinket akár egy falikarba, akár egy mennyezeti csillárba, vagy éppen asztali lámpába - ahol arra jutottunk, hogy érdemes takarékoskodni!
Az E27 LED lámpákkal kapcsolatban gyakori kérdés, hogy vajon milyen wattitású halogént tudunk helyettesíteni ezekkel a modern izzókkal? Szerencsére az idő múlásával egyre erősebb LED fényforrások érkeznek, így egyre inkább eljön az idő, hogy a jól bevált halogének a szemetesben végzik.
LED lámpa erősségtől függően azt lehet elmondani, hogy egy 3W-os lámpa ~20 wattos halogénnek megfelelő fényt ad, a 8-10 wattos led egy 60-75 wattos halogén fényét biztosítja, míg igazán nagy fényerővel csak az új 12-15 wattos LED-ek rendelkeznek, amelyek már alkalmasak a forgalomból kivont 100 wattos halogén pótlására is. Teljesítménytől függően találhatunk tehát fényforrásokat az éjjeli lámpába, egy folyosón lévő falikarba, vagy a több izzós csillárokba is: Nagy foglalatos E27 fejelésű LED lámpák
(ANRO Épületdíszítés Kft)
1055 lumen
105 lumen/Watt
300°
67 mm
123 mm
1500 lumen
200°
100 lumen/Watt
66 mm
134 mm
1350 lumen
90 lumen/Watt
200°
66 mm
134 mm
1521 lumen
200°
101 lumen/Watt
65 mm
134 mm
1320 lumen
270°
88 lumen/Watt
65 mm
122 mm
1350 lumen
90 lumen/Watt
270°
65 mm
122 mm
1710 lumen
100 lumen/Watt
200°
65 mm
134 mm
1710 lumen
101 lumen/Watt
200°
65 mm
134 mm
1710 lumen
101 lumen/Watt
200°
65 mm
134 mm
1055 lumen
105 lumen/Watt
300°
60 mm
105 mm