Hungarocell díszek használata az épületfelújítás során
A kültéri stukkók még ma is népszerűek, annak ellenére, hogy az új építésű házakon szinte egyáltalán nem alkalmazzák ezt a klasszikus díszítőelemet, amely a síkból kiemelkedve 3 dimenziós díszként ékesíti az épületeket! Viszont a polgári lakóépületeket és az egyszerű kockaházakat ("Kádár-kocka") is jól feldobják az épületdíszítések, a vásárlók nagy része tehát továbbra is előszeretettel alkalmazza ezeket.
Illetve miután a fent említett háztípusok a régebbi építésre hivatkozva nem megfelelő szigetelésűek, így manapság egyre inkább jellemző ezen épületek hungarocell táblákkal történő befedése, mely után a homlokzatszínezés, mint kötelező folyamat következik - e munkafolyamatokba pedig könnyen be lehet iktatni az épületdíszítést, azaz a hungarocell és nikecell stukkókkal történő faldekorációt!
A stukkók elhelyezésének célja, hogy megtörjék a sík felületeket és ezáltal díszítsék az egyébként csupasz homlokzatot! Legtöbbször előforduló elhelyezési felületei: ablakok és ajtók körüli területek, épületsarkok, egybefüggő falrészek (dekoráció és épületszerkezeti elemek nélkül). Lássunk néhány példát a hagyományos külső fali dekorációkra!
![Középületeken, városházákon, műemlék jellegű épületeken is gyakran találkozunk a stukkódíszekkel, melyek a falat díszítve az egész ingatlant megszépítik!](/images/blog/blog-content-2017-11-06-092655.jpg)
Középületeken, városházákon, műemlék jellegű épületeken is gyakran találkozunk a stukkódíszekkel, melyek a falat díszítve az egész ingatlant megszépítik!
![Az EPS hungarocellt leginkább homlokzati hőszigetelés kapcsán ismerhetjük - megfelelő vágóeszköz segítségével gyönyörű homlokzati díszek is készülhetnek belőle!](/images/blog/blog-content-2017-11-06-132155.jpg)
Az EPS hungarocellt leginkább homlokzati hőszigetelés kapcsán ismerhetjük - megfelelő vágóeszköz segítségével gyönyörű homlokzati díszek is készülhetnek belőle!
![A régimódi iskola ablakai körül egyedi díszek láthatóak, az épületsarkon azonban a közkedvelt kváderlapok tűnnek fel, váltott méretben.](/images/blog/blog-content-2017-11-06-140744.jpg)
A régimódi iskola ablakai körül egyedi díszek láthatóak, az épületsarkon azonban a közkedvelt kváderlapok tűnnek fel, váltott méretben.
![Bulgária egyik legnagyobb üdülőközpontja Napospart. Itt található a képen látható modern társasház, melyet meglepően sok kültéri stukkó díszít (erkélyen, ablak mellett egyaránt)!](/images/blog/blog-content-2017-11-06-131143.jpg)
Bulgária egyik legnagyobb üdülőközpontja Napospart. Itt található a képen látható modern társasház, melyet meglepően sok kültéri stukkó díszít (erkélyen, ablak mellett egyaránt)!
![Két szintes családi ház visszafogott díszítéssel. A földszinti nyílászárókat egy sima díszléccel keretezték. A ferde vágással lezárt, a felületből épphogycsak kiemelkedő díszt az egyszerű házak is elbírják!](/images/blog/blog-content-2017-11-02-142939.jpg)
Két szintes családi ház visszafogott díszítéssel. A földszinti nyílászárókat egy sima díszléccel keretezték. A felületből épphogycsak kiemelkedő díszt az egyszerű házak is elbírják!
![Hungarocell párkányléc bádoglemezzel bevonva - a párkányelem komplett; igy lesz hosszú ideig tartós és strapabíró dísze az ablaknak!](/images/blog/blog-content-2017-11-06-141252.jpg)
Hungarocell párkányléc bádoglemezzel bevonva - a párkányelem komplett; igy lesz hosszú ideig tartós és strapabíró dísze az ablaknak!
![A félköríves formájú timpanon dekorációjához hatalmas méretű díszítőelemekre volt szükség, ezért azok legyártása az EPS hungarocell anyagból történt.](/images/blog/blog-content-2017-11-06-131447.jpg)
A félköríves formájú timpanon dekorációjához hatalmas méretű díszítőelemekre volt szükség, ezért azok legyártása az EPS hungarocell anyagból történt.
![Bevonat nélküli EPS profilok kültéri faldíszítéshez - a vágási pontoknál jól láthatóak a hablécet alkotó EPS gyöngyök. A hungarocell stukkókat vízbázisú anyagokkal kell kezelni (festés, ragasztás)!](/images/blog/blog-content-2017-11-06-132840.jpg)
Bevonat nélküli EPS profilok kültéri faldíszítéshez - a vágási pontoknál jól láthatóak a hablécet alkotó EPS gyöngyök. A hungarocell stukkókat vízbázisú anyagokkal kell kezelni (festés, ragasztás)!
![Homlokzat díszítés közben: EPS150 anyagból kivágott stukkóprofilok és szemöldök konzolok díszítik a homlokzati falat.](/images/blog/blog-content-2017-11-06-141612.jpg)
Homlokzat díszítés közben: EPS150 anyagból kivágott stukkóprofilok és szemöldök konzolok díszítik a homlokzati falat.
![A bordázott épületdíszek nagyon jól alkalmazhatóak a homlokzatok függőleges tagolásánál. Egyszerűségét jól ellensúlyozzák a díszes zárókövek és oszloptalpak!](/images/blog/blog-content-2017-11-06-141848.jpg)
A bordázott épületdíszek nagyon jól alkalmazhatóak a homlokzatok függőleges tagolásánál. Egyszerűségét jól ellensúlyozzák a díszes zárókövek és oszloptalpak!
![Barna házfal okker stukkókkal. A hungarocell díszprofilok az új építésű lakáson is jól mutatnak, de láthatjuk, hogy igazán egyszerű profilt választottak, amely szinte nem is rendelkezik mintával csak vastagsággal, hogy kiemelkedjen a síkfalból.](/images/blog/blog-content-2017-11-06-142208.jpg)
Barna házfal okker stukkókkal. A hungarocell díszprofilok az új építésű lakáson is jól mutatnak, de láthatjuk, hogy igazán egyszerű profilt választottak, amely szinte nem is rendelkezik mintával csak vastagsággal, hogy kiemelkedjen a síkfalból.
Egy házat kívülről leginkább a formája tesz különlegessé, azonban ha a forma már túl általános vagy letisztult, akkor a külső díszítések alkalmazásával érhetjük el, hogy kitűnjön a tömegből. A stukkó jó módszer lehet egy házfal dekorációjához, azonban leginkább klasszikus stílusa miatt inkább a 10-50 évvel ezelőtt épült épületeken mutatós.
Magyarország területén még jónéhány idős ház megtalálható, amelyet szebbé tehetünk hungarocell dekorációs elemek alkalmazásával. És kifejezetten ezen építmények díszítésére kiválóak, hiszen a mai 21. századi házak már nem igénylik az épületszobrászok keze munkáját (valamilyen izgalmas szerkezeti megoldást alkalmazhatnak, hogy a látvány a szokványostól eltérjen pl. nagy üvegfelületek, elolt szintek, új tetőformák).
Emellett természetesen léteznek olyan díszítések, amelyek a minimal stílusú házakra valók, de ezek olyan rém egyszerűek, hogy szinte el is hagyhatóak :)
Ha ház- vagy épületfelújításra készül, látogassa meg webáruházunk épületdísz szekcióját, ahol nagy választékban, rövid határidejű teljesítés mellett választhat dekorációs elemeket az ingatlanhoz: Hungarocell és nikecell díszítőlécek.
XPS (zárt
125 cm
21 mm
140 mm
Natúr stukkó
XPS (zárt
125 cm
22 mm
144 mm
Natúr stukkó
XPS (zárt
125 cm
25 mm
106 mm
Natúr stukkó
XPS (zárt
125 cm
25 mm
113 mm
Natúr stukkó
XPS (zárt
125 cm
41 mm
133 mm
Natúr stukkó
XPS (zárt
125 cm
21 mm
93 mm
Natúr stukkó
XPS (zárt
125 cm
22 mm
81 mm
Natúr stukkó
XPS (zárt
125 cm
18 mm
61 mm
Natúr stukkó
XPS (zárt
125 cm
18 mm
51 mm
Natúr stukkó
XPS (zárt
125 cm
16 mm
38 mm
Natúr stukkó
XPS (zárt
125 cm
16 mm
141 mm
Natúr stukkó
XPS (zárt
125 cm
20 mm
50 mm
Natúr stukkó